Az idei pappá szentelés és az azzal egyidőben tartott dobogókői kirándulás újra felidézi bennünk a 2020-ban átélt élményeket.
*****
Amikor február elején a kápolnánk előterében Boros Máriával beszélgetve kiderült, hogy a stuttgarti pappá szentelés és a dobogókői közösségi kirándulás időpontja egybeesik, akkor nagyon erősen azt éreztem, hogy ez most FONTOS!!! Dobogókőn volt a gyülekezetalapításunk nemzetközi ünnepe 2012 februárjában – köszönjük Jakabné Nagy Ágnesnek, hogy ráébresztett bennünket erre ebben az évben is.
Jó lenne egyszerre mindkét helyen jelen lenni, de ez számomra még fizikai akadályokba ütközik, ezért nem lehetséges. Kicsit háttérbe húztam magam és rögtön jött egy sugallat, hogy akkor kapcsolódjunk össze lélekben és a szellemi erők segítségével! Kérjük papjaink segítségét abban, hogy mit és milyen időben mondjunk, hogy összeérjünk idő, tér és anyag fölött, az érzékelésen túli világban. A munkatársi fohász és a címben megjelenő spruch mellett döntöttünk és a nap delelőjének óráját választottuk.
Azt ígértem Annának és Imrének, hogy a pappá szentelésről írok, de az olyan lélekemelő élmény, amit mindenkinek kívánok, hogy személyesen élhessen át, mert számomra szavakkal leírhatatlan! Csak annyit mégis, hogy olyan sűrű a szellemi jelenlét, hogy érzékelhetővé és átélhetővé válik. Persze, sokan vagyunk, sok pappal és meghívott szellemi erőkkel teli a szertartástér, ami szintén hatalmas a mi kápolnánkhoz viszonyítva, és ez nagy segítség, mégis eltörpülhetne benne a történés, de nem teszi… Hosszasan lehet az ott megélteket felidézve újra erőt meríteni a mindennapok nehézségeinek emberhez méltó kezeléséhez… Már csak ezért is jó újra és újra lehetővé tenni a részvételt!
Na de mi is történt a mi szabad vállalásunkkal? A szombati szertartás alatt, épp amikor az egyik avatandó főpapi áldását kapta, hirtelen felvillant a tudatomban Mária és Imre arca! Aki volt pappá szentelésen, az talán emlékszik rá, hogy az ottani jelenlét, történések ereje „nem engedi” az ilyen képzetek megjelenését, de ez most megtörtént és úgy, hogy nem én akartam. Abban a pillanatban tudtam, hogy ezt a kapcsolatot most ők kezdeményezték velem, mert történt valami itthon, amihez nekem is közöm van. Akkor örömmel megköszöntem magamban, hogy velük is lehettem egy időben a szertartáson való részvétellel és figyelmemet, akaratomat újra a szertartás felé fordítottam.
A munkatársi imát Anna mondta el Stuttgartban a szertartás utáni beszélgetés előtt, pont akkor, amikor egy közeli templomban a delet kongatták! Azt éreztem és gondoltam hallva a fohászt és a harangot, hogy a szavak hangzása egyesül a harangszó rezgésével és így terjed tova az éterben a szavakban megnyilvánuló szellemi, hogy akinek füle van hallja, akinek szíve van érezze, még akkor is, ha az már éteri-szellemi…
Amikor hazaérve újra találkoztunk a kápolnában, újra beszélgettünk és elmondtam Máriának és Imrének, hogy mi történt Stuttgartban. Ők azt mesélték el, hogy pontosan ugyanabban az időpontban álltak meg egy fa gyökérkápolnája alatt és mondták el azt a spruchot, amit megbeszéltünk, amikor a szertartás alatt az ő arcuk a tudatomban felmerült!
Azért osztom ezt meg veletek, mert ha ilyen tiszta tapasztalásban tud a szellemi segítség megnyilvánulni nekem, aki ugyan törekszik iskolázni tudatát és érzékelését, de nem hiszem, hogy ebben kivételesen előrehaladott lennék, akkor ez bárki más számára is elérhető, aki szeretettel és tiszta gondolatokkal, egy magasabb entitás, jelen esetben a Keresztény Közösség lényének és földi megnyilvánulásának támogatása érdekében tesz egyéni vagy/és közös erőfeszítést. Ez a tapasztalás számomra azt mutatja, hogy a szellemi hatalmak várják, hogy keressük a velük való élő kapcsolatot, és örömmel adnak erőt, mutatnak utat, küldenek jelet a velük való kapcsolódásról, amelyben lelkünk békére és megnyugvásra lelhet. Az a tapasztalatom, hogy az ismeretlentől való félelmeinkkel (pl. koronavírus) szemben is erőt, útmutatást adhat a szellemi világ jelenvalójának megtapasztalása. Belőle meríthetünk erőt önmagunk megtartásához, a sokféle információ közötti eligazodáshoz.
A Waldorf-körökben ismert Henning Köhler írja Félénk, szomorú és nyugtalan gyermekekről című könyvének 81. oldalán: „Mondjuk ki nyugodtan: a világhoz való szeretetteljes, tapintásérzékre támaszkodó hozzáállás segít leküzdeni a mindenki által jól ismert létbizonytalanságot. A szeretet – ezzel, azt hiszem, mindnyájan egyetértünk – nem passzív, hanem mindig van benne aktivitás, még akkor is, ha egészen rejtve, legbelül bontakozik ki.”
Azt hiszem, hogy nekünk is és a szellemi világból segítő erőknek is szüksége van a szeretetből áradó melegségre… Adjuk és kapjuk és jut belőle mindenkinek, mert hőtermészete szerint tágul és árad!
Rudolf Steiner és Ita Wegman „karmikus barátságán alapuló együttműködésének” ékes bizonyítéka ez a nyomtatásban a Ki volt Ita Wegman? IV. kötetének 194. oldalán található spruch:
„Támaszom legyen
Megértésed,
Szereteted és hűséged.
Megértésedből
Látom gyúlni
A fényt, amely világít nekem.
Szeretetedből
Látom fakadni
A meleget, mely áldás nekem.
Hűségedből
Látom fakadni
A levegőt, amely éltet engem.”
Szeretetteli szívvel kívánom és bátorítok arra mindenkit, hogy éljünk az egyetlen, igazán szabad akaratból származó tettel és meditáljunk, akár együtt is, hogy összeérhessünk a szellemi erőkkel és egymással, ezzel segítve mind a földi, mind az égi világot!
Solymár, 2020. március 16. Tóth Bea