A személyes találkozások elé állított korlátok idején, ám nem szellemi elszigeteltségben most, 2021 áprilisában is fontos üzeneteket hordoz, ezért felidézésre ajánljuk az alábbi beszámolót.
Beszámoló a Keresztény Közösség regionális munkatársi találkozójáról, mely 2018 októberében volt Bécsben, az országos és az országok közötti közösségépítés, együttműködés érdekében
Bozókiné Anna, Huffman Szilvi, Bujdosó Judit és jómagam indultunk Bécsbe erre a találkozóra. Az alapítási ünnepségünkről és a családos táborokból többek által ismert Daniel Kirpicsenko várt minket, akivel volt még idő egy kis városnézésre és sok elmaradhatatlan nevetésre.
Bécsben az első keresztény közösségi kápolna a Mariahilfer Strassén jött létre, több évtizede működik ott a gyülekezeti élet. A közösség nagyon vágyott egy templomra, amelynek megépítésére Bécs déli városrészében, egy idős gyülekezeti tag nagyvonalú ajándékának, örökségének köszönhetően nyílt lehetőség. Itt épült meg a nagyratörő tervek elengedése után egy átmenetinek gondolt épület, a könnyűszerkezetes Johannes Kirche (János-templom). Olyan szerencsésen alakult a tervezés és az építés folyamata, hogy a végén azt a nem várt döntést hozta a közösség, hogy ez nem átmeneti időre épített szertartástér lesz, hanem a célnak tudatosan tervezett és rendkívül igényes esztétikummal és praktikummal megépített templom. A Wien-Maurer Waldorf-iskola közelében, a hatalmas gesztenyefákkal teli kertben időközben az eredeti, régi négyszintes polgári épületet is felújították, és az alsó szintjéből közösségi, gyülekezeti teret alakítottak ki.
A János-templomban gyűltek össze az új régióba tartozó négy ország (Csehország, Ausztria, Magyarország és Románia) valamint a meghívott Bajorország munkatársai, papjai és a területi vezetőnk, Walther Giezendanner, körülbelül 50 résztvevő.
Walther Giezendanner felhívta a figyelmet a közeledő oroszországi gyülekezetalapításra, amelynek az a különlegessége, hogy ez a második alapítás az oroszországi közösség életében. Beszélt az emberszentelő szertartás átváltoztatás részéről is, ahol a pap egyenes testtartással áll az oltár előtt, és karjait széttárja. Ezt a szokatlan gesztust régen a szellemi közeledtekor, az angyallal való kapcsolatba lépéskor használták. Ahogy az utolsó vacsoránál Krisztus a kenyeret nyújtja tanítványainak. Mit jelent eggyé válni? Hogyan leszünk ma egyek? Mi az egyetértés, megegyezés alapja? Tette fel a hétvége tartalmát meghatározó nagy kérdéseket.
Azután a Közép-Kelet-Európában sorra alakuló gyülekezetekről szólt: Magyarország, Románia, Ukrajna, majd Oroszország, és folytatódik majd a sor. A Keresztény Közösséget keresve ezek az országok közös utat tettek meg, és eljött az a pillanat, amikor eldöntötték, hogy akarják a Keresztény Közösséget. Az alapítási szándék akkor vált éretté, amikor megfogalmazódott és kimondódott, hogy amit belülről éltetni akarnak, nemcsak maguknak, hanem a világnak akarják. A tapasztalat azt mutatta, hogy amikor az alapítás földi időpontja is kijelölődik, és több emberszentelő szertartáson egy 150-300 fős ünnepi gyülekezet ezt a szándékot fogalmazza meg, ehhez a szándékhoz kapcsolódik egy szellemi lény. Az a különös belső élmény születik ilyenkor, hogy nem vagyunk egyedül. Ez a szellemi lény azonban, aki a gyülekezet angyala, vár is ezért valamit cserébe. Az alapítástól fogva folyamatosan élnünk kell a kérdéssel: hogy éltetjük úgy közösségünk életét, hogy gyülekezetünk angyallénye táplálkozni tudjon belőle, együtt tudjon vele működni. Az angyal érzékel minket, és észreveszi, ha „fényes táj” az ember. Ha éberek vagyunk, jelen vagyunk a közösség életében, ha feltesszük a kérdést, hogyan tudunk kapcsolatba kerülni az angyalunkkal és a közösség angyalával, akkor élünk az emberszentelő szertartás eggyé válás kérdésével. Imával, meditációval, szellemi gondolatokkal foglalkozva az angyalok világához kapcsolódunk. Ez nyújt táplálékot az angyalnak.
Az egység az aranyfonal. Ha érdeklődünk embertársaink, a másik gyülekezet élete iránt, akkor az angyal is kapcsolódni tud a bennünk élő kérdésekhez, a szükséghez, az érdeklődésünk és párbeszédünk középpontjában álló témákhoz. Nem élhet bennünk az a kép, hogy az angyal erős és megteszi, amit mi nem bírunk. Pál apostol korinthoszi leveleiben írt módon kell az angyal felé fordulnunk, aki ezt kérdezi: hát nem tudjátok, hogy ti teremtetek az angyal számára? Ha párbeszédben vagyunk egymással, ő csatlakozni tud hozzánk. Ez a párbeszéd történhet az országon belül és történhet az országok között is. Rudolf Steiner 1908. június 1-én, Berlinben beszélt „A szellemi lények működése az emberben” előadásában arról, hogy míg régen a csoportszellem a vér, a faj, a rassz, a nép szintjén kapcsolódott az emberhez, mára ez megváltozott. Ma az individuális emberek szellemi fejlődése és a szabad akaratukból történő kapcsolódás teremt alapot. Ez az alapja a kultikus tettnek is, ez válik előkészített kehellyé. A gondolati világ, az érzések teremtik meg a lehetőséget arra, hogy ebbe egy szellemi lény bele tudjon hatni. Különböző szintű szellemi lények kapcsolódnak egy gyülekezet életébe, és minél nagyobb az egység, annál magasabb szellemi lények tudnak kapcsolódni. Ők tudják megváltoztatni a Földön azt, amire az ember egyedül nem képes. Egyetértésben, erőink egy irányba mutató összefogásával az emberszentelő szertartáson is nagyobb változás, átalakulás lehetséges.
„Az egyetértés és az egység motívumát szeretném behozni a hétvégére és a moszkvai gyülekezetalapításra.” – mondta Giezendanner úr. Ezekkel a gondolatokkal áthatva készültünk a másnapi emberszentelő szertartásra.
A csehországi pap, Tomáš Boněk „Álmok és rémálmok” címmel tartott előadást a Közép-Kelet-Európai Régió múltjáról és jelenéről. Kifejtette, hogy a múlt század történésein sajnos végigvonult az a kettősség, hogy ami az egyik országnak álom volt, az a másiknak rémálommá vált. Történelmi és kulturális példákon keresztül hívta fel a figyelmet arra, mennyire fontos érdeklődni egymás iránt (túl az egyéni szinten), a közösség, a nemzet szintjén is. Úgy fogalmazott: a közép-európai közösségek, népek útja: gondolati út Krisztushoz. Fontos, hogy képessé váljunk arra, hogy érzékeljük, figyelemmel kísérjük azt, amiről a mellettünk lévő ember gondolkodik, amit átél, amiről álmodik, amitől fél. Ahogy ezt két ember, két szakma megteheti egymással (pl. az orvosok és papok együttműködésében), úgy két nemzet, nép is képes lehet erre. Úgy fogalmazott, hogy a térség országaiban, amikor még lehetőség volt egy nyelven beszélni, megértetni egymást, akkor nem élt a régiónk ezzel az eséllyel. Utána a nemzeti ébredésekkel előtérbe került a népek saját nyelve. Ellentmondásos, hogy ma leginkább egy mindannyiunk számára idegen nyelven, leginkább angolul (english) beszélünk egymással. Szerinte „engelisch“, azaz angyal-nyelven kellene megtanulnunk beszélni!
Idézte Rudolf Steinert, aki 1918-ban arra hívta fel a figyelmet, hogy a közép-európai minőség nagyon fontos lesz a jövő és a világ számára. Szerinte a közép-európai szellem-lélek bárhol a világon felfedezhető kellene legyen. Egy teste van Közép-Európának, a következő a szívekben lesz. Este a kultikus zárást Anna tartotta, magyar nyelven.
Szombaton a német nyelvű emberszentelő szertartás után az országok, ill. gyülekezetek bemutatói következtek. Az volt a feladatunk (amire előre felkészültünk), hogy művészi módon mutassuk be, milyen nehézségekkel és kihívásokkal küzd gyülekezetünk, mik a képességei, erősségei. Sokféle bemutató született a tevékenységet áttekintő festett plakáttól a komplett színdarabig, monológtól a humoros jelenetekig, közös éneklésig. Sokat nevettünk az egyoldalúságok, hiányosságok jelenetszerű nagyításán, és bizony fel kellett fedezzük a hasonlóságokat: a pap a szertartás előtt negyed órával máshol sem mindig tudja, hogy ki fog ministrálni, nem elég a pénz a közösségi kiadásokra, és majdnem mindig ugyanazok adnak újra meg újra. Az új gyülekezeti tagokat rögtön letámadják a sok feladattal, mindenki túlterhelt, úgy érezzük, kevesen vagyunk, stb. Aztán a linzi közösség átgondolta, valójában hány segítője is van, és a vélt 6 helyett 35-öt számolt. Természetesen az eredmények, a pozitívumok is kirajzolódtak, az elkötelezett munkatársak, a segítők és támogatók. Könnyed, vicces, tartalmas bemutatók születtek. Ebéd után kis csoportokban beszélgettünk a közösségek életének feladatairól, az indíttatásokról, tapasztalatokról. Ötletbörze volt az együttműködés és egyéni kezdeményezések témakörében. Ezeket azután teljes körben megbeszéltük.
A találkozásokban rejlő erő megtapasztalásával, a régió munkájának tudatos és felelősségteljes hordozására való felhívással zártuk a napot. A helyiek gazdagon, rendkívül finom ételekkel láttak el bennünket, és amikor természetességgel kérték, hogy aki teheti, járuljon hozzá a költségekhez, váratlanul olyan sok adomány érkezett, hogy abból Csehországnak és Magyarországnak egy jelentősebb adományt nyújtottak át. Nagyon szép volt ezt az áramlást megtapasztalni.
Meghívást kaptunk a Bajorországi munkatársak találkozójára, ami 2019 januárjának utolsó hétvégéjén lesz Söckingben. A következő „Négy ország találkozó”-nak ismét Ausztria ad majd helyet.
Bennünk, magyarországi résztvevőkben az fogalmazódott meg, hogy milyen jó lenne, ha minél több munkatárs megélhetné ezt az egymásra figyelést, megismerhetné a régió munkatársait, papjait! Éljetek ezen utak és találkozások lehetőségével!
Üdvözlettel: Radics Helga