Open/Close Menu Élő beszélgetések az egyén és a világ nagy kérdéseiről, a párkapcsolat, vallás, hivatás, válság, gyász, lelki és szellemi utak tükrében.

Evangéliumrészlet: Apostolok cselekedetei 1,1-14 Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük…

Lóránt László kezdeményezésére minden hónap első szombatján 16 órától 18 óráig a biodinamikus Földművelésről szóló beszélgetésen lehet részt venni a Nádor utcai kápolnánkban. Bárki csatlakozhat. Érdeklődni lehet Lászlónál: tel. 20-994…

A munkatársak a papokkal együttműködve hordozzák a Keresztény Közösség életét. Megbeszéljük a gyülekezetünk életével, fejlődésével kapcsolatos kérdéseket és feladatokat.

A szellemi hatalmak várják, hogy keressük a velük való élő kapcsolatot és örömmel adnak erőt, mutatnak utat, küldenek jelet a velük való kapcsolódásról, amelyben lelkünk békére és megnyugvásra lelhet. Az…

© 2019 A Keresztény Közösség Egyház