MEGHÍVÓ

A Keresztény Közösség nyári táborába

2026. július 20-26., Kiskunfélegyháza

Hamarosan újra találkozhatunk a hagyományosan július végére szervezett nyári táborunkban. Táborunk elsősorban az emberi találkozások színtere, a szertartások és programok szabadon látogathatók. Szeretettel hívjuk azokat, akik szeretnének megismerkedni a szertartásainkkal és a gyülekezettel, illetve visszavárjuk azokat is, akik a jól ismert hangulat otthonosságára vágynak.

2026-ban a kiskunfélegyházi Tiszta Forrás Waldorf Iskola lát minket vendégül. A tábor július 20-26. között, hétfőtől vasárnapig tart. 20-án (hétfőn) 10-12 óráig érkezéssel, regisztrációval, befizetéssel és berendezkedéssel kezdődik, 26-án (vasárnap) délután közös rendrakással záródik.

PROGRAM: A tábori napokat a reggeli emberszentelő szertartás és az esti kultikus zárás keretezi, 26-án (vasárnap) az iskolás gyermekek számára is lesz szertartás.

A felnőtteket a papjaink által vezetett beszélgetések, illetve euritmia, biográfia és formarajz foglalkozások várják. Ebben az évben „A közösség erejéről” beszélgetünk. A jelentkezési űrlapon keresztül küldött kérdéseitekkel, témafelvetéseitekkel formálhatjátok a papokkal folytatott beszélgetések tartalmát.

A gyermekek délelőtt és délután is kézműves foglalkozásokon vehetnek részt.

A fiatalokat kifejezetten nekik szervezett, külön programokkal várjuk, az esti kultikus zárás után 23 óráig a Night Caféban tudnak még játszani, beszélgetni egymással.

Lesz közös játék, esti mese, fiataloknak történet, éneklés, kirándulás és tábortűz, valamint strandolás (fakultatív – a helyi strand az iskola épülete mögött található).

Részletes programtervet itt találtok.

SZÁLLÁS: Aludni az iskola tantermeiben, vagy az iskola udvarán saját sátorban lehetséges. Kellékekről (derékalj, ágynemű) mindenkinek magának kell gondoskodnia.

ÉTKEZÉS: Idén is Méhes Hanga és csapata készíti nekünk a finom ételeket – figyelve a speciális igényekre is – ha jelölitek a jelentkezési űrlapon.

RÉSZVÉTELI DÍJ: A felnőttek részvételi díja 10.000 Ft/nap (szállás nélkül, étkezéssel 9.000 Ft/nap). Azoktól, akik csak a programokra jönnek 5.000 – 7.000 Ft adományt kérünk naponta. Gyerekek tábori részvétele 4 éves korig díjmentes. 4-9 éves kor között 5.000 Ft/nap, 10-14 éves kor között 7.000 Ft/nap hozzájárulást kérünk.

Fontosnak tartjuk, hogy anyagi okokból senki ne maradjon ki ebből a tartalmas és jó hangulatú nyári közösségi programból. Kedvezményt lehet kérni azoknak, akiknek a díjak túl nagy megterhelést jelentenek. A testvériesség elvét szem előtt tartva, szívesen fogadunk többlet felajánlásokat annak érdekében, hogy a tábor költségvetése az igényelt kedvezményekkel is egyensúlyban maradjon.

HATÁRIDŐK, EGYÉB KERETEK:

Július 5. vasárnap éjfélig jelentkezzen az,
* aki szeretné kérdéseivel formálni a papokkal folytatott beszélgetéseket,
* aki támogatást kér a részvételi díj kifizetéséhez, és
* akinek speciális kérése van a termek beosztásához kapcsolódóan.
Kérlek, vegyétek figyelembe, hogy a terembeosztási kéréseknél elsőbbséget élveznek majd azok, akik a teljes hetet a táborban töltik.

Július 15. szerda éjfélig lehet étkezésre vonatkozó rendelést leadni, vagy módosítani. Ezután a megrendelt étkezéseket mindenképp ki kell fizetni, és csak cserebere, esetleg – Ottival egyeztetve – pótlólagos rendelés lehetséges.

Július 17. péntek estig folyamatosan fogadjuk jelentkezéseiteket a nyári táborba ezen az űrlapon.

Igyekszünk minden egyedi esetet rugalmasan kezelni, de kérlek számoljatok vele, hogy a jelentkezési határidő elmulasztása azzal járhat, hogy a szállást és az étkezést esetleg magatoknak kell megszervezni.

A nyári tábor letölthető, továbbítható plakátját itt találjátok.

A táborral kapcsolatos esetleges kérdéseiteket az info@akeresztenykozosseg.org címre küldjétek, igyekszünk mielőbb mindenre válaszolni.

Reméljük, találkozunk!

*****

A családos nyári táborunk küldetése

„A nyári táborunk tervezése során arra törekszünk, hogy tartalmas és közösségépítő
nyaralást biztosíthassunk. A gyermekeknek és felnőtteknek szóló változatos programmal
szeretnénk lehetővé tenni annak megélését, hogy szabadságra teremtett lények vagyunk,
ugyanakkor felelősséget kell éreznünk a testvériség gyakorlásáért. Egyéni képességeink
felajánlásával közös értékeket akarunk teremteni, és intenzív szellemi munkával új
kapcsolódási lehetőséget nyújtani a közösségünk iránt érdeklődőknek. Erősíteni akarjuk az
összetartozás érzését, és segíteni abban, hogy egyre többen felismerjék a közösségi
sorskapcsolatok jelentőségét a kereszténység szellemében.”

(2013. nov. 10., A Keresztény Közösség munkatársi köre)