A világ minden lehetséges alkalommal benyomul az életünkbe mindazzal, ami benne rosszul működik, és a figyelmünket követeli. Betegség, éhínség, klímaválság, konfliktusok és háborúk – nem menekülhetünk a riasztó beszámolók elől. Természetesen nem megoldás, ha elzárjuk magunkat tőlük. Hosszú távon ettől antiszociális kívülállókká válnánk.
Időről időre azonban mégis szükségünk van egy kulcsra, amivel bezárjuk az ajtót, hogy el ne árasszon bennünket a sokféle baj árhulláma, amelyet a világ naponta zúdít ránk. Minél inkább szembesülünk vele, annál inkább fenyeget az a veszély, hogy lebénulunk a tehetetlenség érzésétől.
A Jelenések könyvében van egy neve ennek a kulcsnak, amely meg tudja teremteni a határokat számunkra: „Dávid kulcsa, és amit kinyit, senki nem zárja be, és amit bezár, senki nem nyitja ki.” (Jel 3,7).
Hogy szilárdan meg tudjunk állni a lábunkon az események forgatagában, időnként be kell zárnunk az ajtót, és magunkra maradni önmagunkkal, mielőtt a világot újra beengednénk. Csak így vagyunk képesek megengedni, hogy az élet anélkül hatoljon be hozzánk, hogy önmagunkat elveszítenénk. Ez igaz mindenkire és mindenre, ami kívülről közelít felénk. Önmagunk megvédésére gyakran azt kell mondjuk: „Nem most.” „Dávid kulcsa, … amit bezár, senki nem nyitja ki.”
Nemcsak arra van szükség, hogy kizárjuk a világot, hanem arra is, hogy megnyissuk saját belső terünket és elbeszélgessünk magunkkal. „Dávid kulcsa, és amit kinyit, senki nem zárja be…” Mit tegyek? Mire kérnek most engem? Ha a világot akarjuk szolgálni, soha nem volt még ilyen fontos, hogy a saját kezünkbe vegyük magunkat, önmagunk urává váljunk – királlyá a saját birodalmunkban.
Ebben a királyságban Krisztus tovább akar teremteni a Földön – mint „Királyok Királya és Urak Ura” (Jel 19,16).
Megjelent az Észak-amerikai Keresztény Közösség honlapján – 2021. október 24.
Fordította: Boros Mária