Szép évforduló közeleg gyülekezetünk életében: február 20-án lesz öt éve, hogy Bozókiné Tengely Annát pappá szentelték Stuttgartban. Ennek kapcsán idézzük most fel a beszámolókat erről az eseményről, és gondolunk az idei pappá szentelésre, mely ugyanerre a dátumra esik.
*****
VISSZAEMLÉKEZÉSEK 2016-BÓL
Stuttgart nem igazán turistacsalogató város, műemlék épületei túlnyomórészt áldozatul estek a II. világháborús bombázásoknak, így aztán az útikönyvek előszeretettel ajánlanak a látogatóknak két technikai nevezetességet, a város nagy autógyárai, a Mercedes és a Porsche által létrehozott két autómúzeumot.
Stuttgart számunkra, illetve a Keresztény Közösség számára azonban mégiscsak különleges becsben áll, mert hogy itt van a Keresztény Közösség papképzésének a központja, amely ilyenkor február vége felé minden évben megnyitja kapuit a külvilág számára. Ez az esemény pedig a papszentelés, mely ebben az évben különösen is fontos volt számunkra, a magyar közösség számára. Ez alkalommal került sor ugyanis Bozókiné Tengely Anna pappá szentelésére, ami különösen szép ünneppé varázsolta ezeket a napokat nekünk.
Az időjárás is kegyeibe fogadott minket ennek örömére, péntek délben ugyan még hózápor söpört végig a városon, ami délutánra már megszelídült, majd a következő napokban egyre barátságosabb arcát mutatta, hétfő délben pedig már igazi tavaszi napsütésben búcsúztunk a várostól.
A pappá szentelés eseményei már péntek este elkezdődtek, amikor is Silye Imre rövid bevezetőben ismertette a szertartás egyes részeit a mintegy 30 fős magyar küldöttség előtt.
Szombat délelőtt volt Anna pappá szentelése: már jóval a 10 órás kezdés előtt ott voltunk, hogy ülőhelyet biztosítsunk magunknak. A szertartás előtt a karzaton elhelyezkedő zenekar és énekkar, illetve az általuk megszólaltatott zene hangjai gondoskodtak a lelki ráhangolódásról. A szertartást nehéz szavakkal leírni, inkább csak hangulatfestő szavakat használok: komoly, méltóságteljes, felemelő és megrendítő.
Szombat délután került sor Anna és másik három frissen felszentelt paptársa köszöntésére két részben. Először a holland, német és magyar csoport tagjai adtak egy órás műsort a humor és a jókedv jegyében az ünnepeltek és a népes érdeklődők számára.
Ezután következett Anna személyes hangvételű köszöntése most már szűkebb körben, a magyar csoport körében, melyen részt vettek többek között a magyar közösséget aktívan segítő és támogató Gwendolyn Fischer asszony, Walther Giezendanner úr, valamint sokunk örömére a közösség korábbi éveiben közreműködő Michael Kaiser úr is. Az ünnepségen megelevenedtek Anna és a közösség életének a köszöntők által átélt személyes eseményei és élményei, hol megríkatva, hol megnevettetve a résztvevőket. Anna meghatódva fogadta a köszöntéseket és az átadott ajándékokat.
A pappá szentelés utolsó fázisaként következett hétfő délelőtt Anna első, német nyelven megtartott emberszentelő szertartása, melyet nagy izgalommal vártunk. Anna nagyon szépen, méltóságteljesen végezte a szertartást, mindannyiunk nagy örömére. Utána egy rögtönzött énekléssel köszöntük meg Annának, hogy részesei lehettünk ennek a felemelő és lélekmelegítő ünnepségsorozatnak, melyre hálatelt szívvel gondolok vissza ma is.
Balogh Ádám
Pénteken, megérkezésünk estéjén a Stuttgart-Mitte gyülekezet templomában Imre tartott bevezető előadást a pappá szentelés folyamatáról, majd abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy a közösség kántora, Jitka Koželuhová vezetésével (aki a szentelési szertartás zenéjét is szerezte) Johann Pachelbel d-dúr kánonját gyakoroltuk öt szólamban. Szívmelengető élmény volt, ahogy kedves szavaival, jelenlétével életre keltette énekünket Anna másnapi köszöntéséhez. Számomra egy varázslat volt. Anna szombaton öltötte magára először a papi stólát, kapta meg a papi szentség kenetét. A papok közössége ezen a napon körébe fogadta Willem Boonstoppel (NL), Bozókiné Tengely Anna, Mariska Hunfeld-Jue (NL), Helge Tietz (D), Sebastian Bardach (Argentina), Emma Heirman (USA), Rose Steinberg (D), Yecu Barnech (Argentina), Kateryna Gagarina (Ukrajna), Tatiana Nechytailo (Ukrajna) végzős szeminaristákat. Délután dalokkal, vidám jelenetekkel és beszédekkel köszöntöttük az avatottakat a tanáraikkal, szeminarista társaikkal, gyülekezeteikkel és kollégáikkal együtt. Később egyénileg is átadhattuk ajándékainkat, elmondhattuk jókívánságainkat, és megoszthattuk Annával közös élményeinket. Igazi örömünnepet ültünk.
Egy rövid városi séta után szállásunkon is mély beszélgetések alakultak ki. Vasárnap reggel ismét a szertartástér előtt várakoztunk, hogy helyet kaphassunk az oltár közelében. Ekkor Anna már papi öltözetében kísérte társai szentelését. Az újonnan pappá szentelteket ünnepi hangulatban köszöntöttük. Ezután többen átmentünk a közelben található papi szeminárium épületébe, ahol Anna a szemináriumi hétköznapok életképeit osztotta meg velünk a terek bejárása során. A szentelésre készülő évfolyam tantermében megmutatta Joachim Sydow, a Keresztény Közösség egyik alapító papjának képét, akit szellemi keresztszülőjének választott a felkészülés során.
Nagy öröm volt számomra, hogy a szentelés folyamatát lezáró első szertartásokon is részt vehettem. Anna február 21-én, hétfőn 9 óra 10 perckor tartott először emberszentelő szertartást.
Tóth Klára