Evangéliumrészlet: Apostolok cselekedetei 1,1-14
Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.” (ApCsel 1,9-11)
Pehelyfelhő, párnafelhő, rétegfelhő, gomolyfelhő, világító felhő, ködfátyol: milyen csodálatos szavak! Vagy talán illethetnénk őket így is: szoprán, alt, tenor, bariton és basszus; a ködfátyol talán egy kicsit olyan, ahogyan a többségünk énekel. A gomolyfelhő a legmélyebbtől a lehető legnagyobb magasságokig elér. Létezik olyan énekes, mint a gomolyfelhő? A felhők osztályozása a talaj fölötti magasságuk és alakjuk alapján történik, kicsit hasonlóan az énekhangok minőségéhez. De hát a felhők is énekelnek – nemigaz?
Az élet jelenségét legtisztábban a felhőkben figyelhetjük meg. Jártunkban-keltünkben érzékeink többnyire lefelé irányulnak, látszólag fontos ügyek foglalják le őket. Érzékszerveinket azonban időnként fel kell emelni, hogy magunkba szívjunk egy szippantásnyi egészséget.
Mit látunk, hallunk, szagolunk, érintünk és érzünk a felhőkben azon túl, hogy énekelnek? Megjelennek és eltűnnek; formát öltenek, átalakulnak, átváltoznak; növekednek és összemennek; lebegnek, suhannak vagy repülnek; tetszetősek és ormótlanok; finoman habosak vagy súlyosan nagyok; áttetszők és átláthatatlanok; fehérek, szürkék, narancsok, vörösek, lilák és zöldek; fa, nyuszi, orrszarvú, angyal vagy egy absztrakt festmény alakját öltik. Érzéseink skálája a bizakodástól a rossz előérzeten át a nyugalomig vagy idegességig terjedhet.
Mindenekfelett pedig a felhők az eső áldását hozzák, lehetővé téve, hogy mindeme létállapotok határozott formát öltsenek a földön!
Mindezt a felhők nem maguktól teszik. Életüket a naptól kapják, aki meleget ont magából, az pedig a föld vizeivel és szárazföldjeivel együttműködve szeleket kelt, amelyek nedvességet és ásványi részecskéket visznek fel és áramoltatnak a légkörben. Ezek együttes összjátékából keletkezik a felhőkkel terhes légkör kórusa.
Mindez így zajlik sorban: Az élet láthatatlanul kiárad Isten trónusától. A mi naprendszerünkben ez érzékelhető meleg és fény formájában sugárzik a napból. A felhőkben érzékeljük először az érzékszerveinkkel, miképpen keletkeznek, élnek, váltanak alakot, halnak el és születnek újjá az élet formái. Ezek az átváltozások az égen vagy „szilárd boltozaton” mennek végbe, melyet a Teremtés könyve az érzékfeletti, éteri világ és az anyagi világ érzékekkel felfogható élete közötti válaszfalként és a „boltozat fölötti”, illetve a „boltozat alatti” vizekként ír le (Ter1, 6-tól).
Krisztus Jézus úgy győzte le a halált, hogy az Istenből kiáradó tiszta élet eljöhessen a Földre, és elhozza a világnak az impulzust, mely „új életre kelti”. Mi történt volna, ha Krisztus nem támad fel és nem megy a mennybe? „A Föld rég elhalt volna” (amint azt egy XII. századi húsvéti egyházi ének mondja). És hogy nézne ki egy halott felhővilág? Mozdulatlan, átláthatatlan és sötét, szögletes lenne, szünet nélkül lebegne, soha esőt vagy havat nem adna, eltakarná a napot.
A természet mély átérzésének és a tiszta élet átélésének adományában részesülhetünk, amikor a felhők haláltól mentes világába merülünk.
Feltárják érzékeink előtt, mi történik a boltozat-válaszfal túloldalán, az érzékfelettiben. Folytonos átalakulásukban, énekükben és esőhullatásukban érzékelhetjük azt a világot, ahol Krisztus most él, fenntartva és erősítve az életet, amely még mindig folyamatosan áldást záporoz a Földre és ránk.
Fordította: Boros Mária