– Evangéliumrészlet: Márk 7,31-37 –
A gyógyítások, amelyeket Jézus Krisztus földi élete során véghezvitt, nem véletlenszerű tettek voltak, amelyekkel az egyént akarta megszabadítani testi bajától, hanem jelek. Az evangéliumok gyakran használják ezt a szót, hogy nyilvánvaló tegyék: e tettek jelentősége túlmutat az egyén meggyógyításán. E jeleken keresztül az ember lénye újra méltó helyére kerül értékessége, az Istenhez való hasonlatossága tekintetében.
A süketnéma meggyógyításának jele süket fülekre talál, ha továbbra is úgy gondolunk rá, mintha valaki másról szólna, nem rólunk. Gondoljunk bele, milyen sok minden áll utunkba Krisztus és mi magunk, emberek között. Úgy tűnik, mintha ebben a zajos világban minden túl akarná harsogni az Ő hangját. És nemcsak süketek vagyunk a szellemi világra, hanem érthetetlenné is váltunk. Szavaink idegenné lettek isteni eredetükhöz; csak a mulandó valóság nyelvén szólnak. Napi munkánkból és mindennapi beszélgetéseinkből száműztük Krisztust.
Az egyetlen, ami segít, hogy Ő velem jár a tömegektől távol, hogy egyedül velem legyen – és én Ővele. Ott, a csöndben, ahová a külvilág zaja nem hatol be, tanulhatom meg meghallani a hangját, és tanulhatok meg a szív nyelvén szólni, amelyet Ő ért. Csak amikor semmi nem áll közöttünk többé, csupán a csönd, csak akkor mondhatja ki a megváltó szót: „Effata, azaz: nyílj meg!”
2022. augusztus 27.
Fordította: Boros Mária