Peter Skaller: Egyetlen nap, egyetlen ember, egyetlen esemény
Evangéliumrészlet: János 19,1-15
Erre Pilátus előhozatta Jézust és megostoroztatta. A katonák töviskoszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Aztán elé járultak, és így gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Majd arcul ütötték. Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: „Nézzétek, elétek vezetem. Értsétek meg: nem találom semmiben sem bűnösnek.” Jézus töviskoronával, bíborpalástban jött ki. Pilátus rámutatott: „Íme, az ember!” Mihelyt meglátták, a zsidók és a szolgák elkezdtek kiabálni: „Keresztre vele, keresztre vele!” Pilátus ismét szabadkozott: „Vigyétek el és feszítsétek meg ti! Én nem találom bűnösnek.” De a zsidók nem tágítottak: „Nekünk törvényünk van, s e törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!” (Jn 19,1-7)
Milyen csodás élmény volt, amikor gyerekként fogtunk egy nagyítót, és egy pontba gyűjtöttük vele a napfényt egy darab papírra, száraz levélre vagy egy darabka száraz fára. A fénypont olyan ragyogó lett, hogy az embernek hunyorognia kellett. A gyújtópontból gyenge füst szállt fel, és hamarosan előtört egy lángnyelv! Végezetül hamu maradt hátra. Milyen lenyűgöző, hogy egy földi üvegdarabkával egy ilyen távoli, óriási kozmikus lényiség szétáradó fényereje tűzzé koncentrálható!
A Biblia a kozmikus tér, idő és fény hatalmas dimenzióinak képével indít. „Legyen világosság!” Majd végighalad az édenkert mitologikus korszakain Noé koráig, mielőtt fokozatosan beleszűkül a héberek – pátriárkák, királyok és próféták – történetébe, ahol egyéni életek és sorsok részleteit kezdjük megismerni.
A Biblia ezután határozottan Jézus egyéni életére összpontosít, különösen ennek az életnek az utolsó három évére. Majd pedig csodálkozva látjuk, hogy az evangéliumok összes szavának egynegyede egyetlen napot helyez a középpontba, mely a csütörtök esti utolsó vacsorától a péntek délutáni keresztre feszítésig tart.
Olyan, mintha a kozmikus és evolúciós idő és tér hatalmas fénye és ereje ekkor egy égi lencsén keresztül olyan erőteljesen összpontosulna a kereszten, hogy úgy tűnik, az egész világ lángra lobban, és csak a hamvak maradnak utána! Egyetlen ember, egyetlen nap, egyetlen esemény… és a világ örökre átváltozik ebben a tűzben.
Innentől kezdve a Biblia azt írja le, hogyan terjed szét fokozatosan újra a fény. János apokalipszisében ismét átnyúlik az evolúciós idő végtelen kiterjedésein, és még azokon is túl, amíg az Új Jeruzsálemben meg nem jelenik egy új univerzum és egy új emberiség, és mindez a nagypéntek egy pontba gyűjtött tüzéből és hamujából teremtetett.
Magunk elé rajzolva a képet, látjuk, hogy Krisztus szíve közvetlenül ott volt, ahol a keresztet alkotó gerendák egymást metszették, és ahol a világ világosságának sugarai egy pontba gyűltek úgy, hogy a szíve lángra lobbant. A nagyhét idején ezeket a szavakat halljuk az oltártól: „A szíved hajléka ég.” Azáltal, hogy az Ő szíve átváltoztató tűzzel égett a kereszten, a miénk is képes lett rá, ha vele eggyé válva felajánljuk önmagunkat.
Ebből az átváltoztató tűzből keletkező hamu aztán azzá a maggá válhat, amelyből újrateremthetjük magunkat. És nemcsak magunkat, hanem az egész világot.
Fordította: Boros Mária