Szemlélődés az advent első vasárnapjának evangéliumrészletéhez

Krisztus újra eljövetele

Lukács 21, 25-36.

Advent első vasárnapja, 2010. november 28.

„Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje.” Ezután mondott nekik egy hasonlatot: „Gondoljatok a fügefára és a többi fára. Amikor már kihajtanak, tudjátok, hogy nemsokára itt a nyár. Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok, hogy közel van az Isten. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el. Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap, mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt.”

A szülő nőt fájdalmak gyötrik. A méh összehúzódásának hullámai söpörnek rajta egymás után végig, mivel életet adni valakinek fáradságos dolog. Kitartást és erőt kíván. Ám végezetül ő és az őt körülvevők is megélhetik azt a ragyogó csodát, amikor egy apró emberi lény, angyalokkal körülvéve, megérkezik a földre. A mai ige az emberiség születési fájdalmának egy leírása; a szorongás, a félelem és a kétség öntenek el bennünket, ahogy a világ eseményei, a földi események végigsöpörnek rajtunk. Kitartást és erőt kívánnak tőlünk. Mivel a végkimenetel az Ember Fiának a születése. Minket is angyalok vesznek körül. Emellett az éberségünkre is szükség van. Mert ez a születés nem fizikai születés. Ez a születés inkább az életnek abban a birodalmában megy végbe, amely mind minket, mind a földünket átitatja. Ez a születés az érzékelő emberi lélekben történik. Erőfeszítést kell tennünk ahhoz, hogy érzékelhessük ezt a születést, azért, hogy éberek maradjunk a kor kilengései közepette. Sok az olyan ember, aki a végszükség pillanatában imádságban emeli fel lelkét a szellemhez. És ekkor egy különleges béke ereje és ragyogása születik meg benne. Nyugalom telepszik rá és érzi az Isten közelségét. Angyalok veszik körül. Ahogy David Whyte megjegyzi:
„Nehéz utakon járunk
…..
Tudom, hogy …
viharok törnek ránk,
… és te nem mozdulsz,
amíg a hang körös körül
a levegőt tépi
és fénye szaggatva tölti be az eget.
De időnként azok a hangok
hirtelen leszállni tűnnek,
mintha letérdelnének hozzád,
és különösen jól hallod,
amint a közeledő szörnyű hang
megáll,
majd a csendbe
suttogás
érkezik
Kelj fel, én végképp
tőled függök.
Mindened, amire szükséged van,
már megvolt
a születésed előtti
pillanatban.” [1]

[1] David Whyte: „Ébredés” (“Waking”), az „Ahol sok folyó találkozik” (Where Many Rivers Meet) című kötetből.

Cynthia Hindes 2010
Fordította: Krivácsy Zoltán
www.thechristiancommunity.org

Home

© 2019 A Keresztény Közösség Egyház