Gwendolyn Fischer prédikációja
Gödöllőn, 2010. február 28-án
Krisztus megdicsőülése
Máté 17. 1-9.
“Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény. És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: “Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, készítek itt három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: “Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm,reá hallgassatok!” Amikor a tanítványok ezt hallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: “Keljetek fel, és ne féljetek!” Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül. Miközben jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik Jézus: “Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a halottak közül.”
Kedves Keresztény Közösség!
Amikor a Jordán-keresztelő után néhány tanítvány érzékelni kezdte, hogy KI jár velük
életük középpontjában, azt kérdezték Tőle:
„Uram, hol az otthonod? Hol laksz?”
Ez biztos többet jelentett, mint amikor azt kérdezzük egymástól, honnan származol,
melyik országból, melyik városból jössz.
Kérdésükkel arra gondoltak:
Hol vagy otthon belső lényeddel? Hol vagy teljesen önmagad?
Válasza nagyon egyszerű volt: „Jöjjetek és lássátok.”
A mai evangéliumban hallhatjuk, hogy MIT láttak, akik fel tudtak menni Vele a
hegyre, ahol láthatták, hogyan újítja meg imájában az összhangot önmagával, az
isteni világgal és életcéljaival.
Átélték lényét, ahogy teljesen áthatotta a világosság és a fény, mint a napot.
És még valamit láttak:
Az ima pillanataiban sohasem vagyunk egyedül!
Megjelent Mózes és Illés, akik már nem a Földön éltek, és beszéltek Vele. Talán
életének következő lépéseiről, a közelgő útról, amely a Golgotához vezet?
Amikor imádkozunk, nem azért tesszük, hogy kapjunk valamit, hanem
• hogy megújítsuk az összhangot belső lényünkkel,
• hogy világossággal és fénnyel hassuk át életünket,
• és hogy a szellemi világban élő segítőink szóhoz juthassanak, tanácsot
adhassanak saját életcéljaink alakításánál.
Igen, így legyen!