Szemlélődés február második trinitáris hetének evangéliumrészletéhez 2010. február 12-én
A magvető példázata
2010. február 12., Február második trinitáris hete
Lukács 8. 4-18.
“Amikor nagy sokaság gyűlt össze azok közül is, akik városról városra csatlakoztak hozzá, ezt mondta
nekik példázatban: „Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott.” Majd emelt hangon hozzátette: „Akinek van füle a hallásra, hallja!” Ekkor megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat. Ő ezt mondta: „Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek. A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elpártolnak. Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést. Akiknél pedig a jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.” „Aki
lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna. Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”
Február második trinitáris hete
2010. február 14.
Lukács 8. 4-18.
Egy kert kialakításához, először fel kell törnünk a talajt, majd komposzttal termékennyé kell tennünk azt. Ezután ültethetjük el a magokat, mindegyiket a maga idejében. Naponta öntözzük a veteményt, védjük a perzselő hőségtől, a fagyos hidegtől, az erős széltől. Eltávolítjuk a gyomokat. És amikor eljön az ideje, learathatjuk a bőséges termést. Ugyanez érvényes a szív kertjére is. A szív talaja időnként az élet megpróbáltatásai által szakad fel. Más esetekben mi vállaljuk, hogy hallgató figyelmünkre összpontosítva, saját szívünkben egyre mélyebbre ásva tesszük szívünk talaját nyitottá. Ezt követi a termékennyé tétel, amely élettapasztalataink komposztjával történik. Olvasással, tanulással és a szentségekkel elültetjük Isten „mag-igéit” szívünkbe. És mikor Isten igéi szív-gyökeret eresztenek, mi odafigyelünk rájuk, észrevesszük a szépségüket. Nagy szorgalommal gondozzuk őket minden nap, és eltávolítjuk a növekedésüket akadályozó dolgokat. Védjük őket a harag ádáz hőjétől, a kapzsiság áradatától, az irigység és a kevélység dudváitól.
Türelem és figyelem által a belső kertünk kivirul. Gazdag termést hoz. Alkalmas hellyé válik az Isteni Ige, az Isten Fia számára, hogy Ő oda megérkezzen és abban éljen. És ha ez megtörténik, bőséges szívszürete tajánlhatunk fel az Ő számára.
Keresztelő Szent János szavaival azt mondhatjuk:
„Az én virágzó lelkemben,
Melyet csak Neki szántam,
Megpihent İ elmerülten ott
Adományaim csokrában…” [1]
[1] St. John of the Cross, “The Canticle”, idézve John O’Donohue által („Beauty”, 236. oldal)
Cynthia Hindes 2010
Fordította: Krivácsy Zoltán
www.thechristiancommunity.org