Gwendolyn Fischer prédikációja
2009. november 14-én, Gödöllőn
Jelenések könyve 1. 8-18.
“Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a
Mindenható. Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam az Isten igéjéért és Jézus bizonyságtételéért. Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögött hatalmas hangot hallottam, mintha trombitáltak volna, amely ezt mondta: “Amit látsz, írd meg egy könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Thiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodiceába”. Megfordultam, hogy lássam, milyen hang szólt hozzám, és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével fénylik. Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: “Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.”
Amikor az aggastyán János Patmosz szigetén a háta mögött olyan nagy hangot hallott, mint a harsonáé, és megfordult, hogy lássa, ki szólt hozzá, néhány pillanatra „az Emberfiához hasonlót látott“ a hét arany gyertyatartó között. Ha mögöttünk tudunk valakit, az fokozza erőinket, bátorít bennünket, mert így nemcsak magunkért szólunk, hanem őérte, vele is. A hétköznapok találkozásaiban, feladataiban egyre fontosabbá válik az a kérdés, hogy magunk mögött tudjuk-e azt, amit a szent órában kerestünk, akivel szent pillanatokban találkoztunk. Ébren tud-e maradni lelkünk bensőjében annak tudata, hogy hol jártunk: a hét gyertyatartónál, ahol a gyertyafény megvilágította az Ő képét, ahol láthattuk, érezhettük tetteit, ahogy közöttünk járt. Ameddig a tudatunk ér, amennyire elérjük azt, ami mögöttünk van, Aki közöttünk jár, addig terjed a Keresztény Közösség. Ez alakítja a közösség nagyságát.