Walther Giezendanner prédikációja
2010. január 17-én Óbudán
Epifánia, a tizenkét éves Jézus a templomban
Lukács 2. 42-52
“Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. Mivel azt hitték, hogy az útitársaik körében van, elmentek egy napi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein.
Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: “Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged.” Mire ő így válaszolt: “Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” Ők azonban a nekik adott választ nem értették. Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében, Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.”
Kedves Keresztény Közösség!
Epifánia időszaka arra hívja fel a figyelmünket, hogyan lehet egyesíteni a szív erőit a gondolatok fényével. A szív tiszta szeretet-erői keresik a gondolatok átlátszó tisztaságát, egy új egységet akarnak létrehozni, egy harmadikat. Amikor az emberszentelő szertartást ünnepeljük, egy arany kelyhet helyezünk az oltárra. Ez a szent szertartás szolgáló formája, az oltárnál történő átváltozás középpontja. Aranyból készül. Amint éretté válik egy gyülekezet erre, egy művész formálja meg a gyülekezet megbízásából. Papként arra törekszünk, hogy a forma három rész egyensúlyából jöjjön létre:
Az alsó része egy álló lábazat, középen egy csomópont, és fent egy felfelé nyitott forma. A lábazat olyan, hogy a kehely jól álljon a földön. Lehetővé kell tennie a függőlegest, a felegyenesedést is. Így válik a lábazat akaratunk lelki erőinek képévé, megjelenítve azokat az erőket, amelyek által összeköthetjük magunkat a Földdel, felegyenesedhetünk, és mint emberek elvezethetjük magunkat önmagunkhoz. A középen lévő csomópont összefogja az alsó részt, befelé fordítja a körülötte levőt, megtartja a felegyenesedettséget. Ez a közép képe az érzéseinknek, amelyek összefogó hatásúak, összekapcsolják a közepet és a környezetet, önzetlenségre indítva bennünket. A felső forma nyitott, körös-körül egyforma, felfelé tágul, egészen a láthatatlanig. Arra hív, hogy megtöltsük. Így nyíljanak meg felfelé gondolkodásunk erői és hívják közel az újat, ami még nem jelent meg, engedjék megmutatkozni azt, ami még nem nyilvánult meg. A középen lévő kehelyben láthatjuk a fejlődő embert:
A megformált akarat maga a felegyenesedettség
Az önzetlen érzés – az együttérzés
A tiszta gondolkodás – a csodálkozás.
Ebben az arany kehelyben bontakozik ki az átváltozás az oltáron, áldozatunk és a teremtő isteni ige által. A kommunióban kíván belépni belső életünkbe. Az evangélium által hallhattuk az egyesülés ősképét, ahogy a felső és alsó, a külső és belső, az érett és tiszta a tizenkét éves Jézusban kezdte meg
egyesülését közöttünk, emberek között. Ennél az eseménynél Jézus lényében egységgé vált a tiszta szíverő és a tiszta gondolati érzék. Ezáltal megnyílt nekünk az út ahhoz, hogy felszabaduljunk az egyoldalúságból és minőségeink kölcsönösen kiegészítsék és emeljék egymást. A Názáreti Jézus testében egy arany kehely kovácsolódott, így tudott a Jordán-keresztelőben Krisztus szelleme beköltözni ebbe a testi burokba. Egy tiszta test és egy aranyló szellem hatották át egymást és általuk még magasabb született.
Minden szent szertartás középpontjában ott van Jézus ősképe, aki magába fogadta Krisztus lényét. Ezáltal tudunk belépni az átváltozás áramába, ezáltal érezhetjük magunkat itt és most teljesnek, gyógyult embernek.
Így válik epifánia gyógyítóvá a teljes ember számára
Igen, így legyen!