2009. szeptember 27., Trinitáris időszak 10. hete
Szemlélődés az augusztus-szeptemberi evangéliumrészletéről
A naini ifjú feltámasztása
Lukács 7. 11-17.
“Ezután elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: “Ne sírj!” Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: “Ifjú, neked mondom, kelj fel!” Erre felült a halott, és elkezdett beszélni Jézus pedig átadta az anyjának. Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: “Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét.” Ez a hír elterjedt róla az egész Júdeában és az egész környéken.”
Megérett a szőlő termése. A szőlőszemek magukba zárva hordozzák az új élet magvait. A természetben a gyümölcs leesik és elbomlik, így ereszti ki a magot, hogy egy új élet köre induljon útjára. De a termést be is takaríthatjuk és gondozhatjuk egy másik céllal is: hogy szőlőlevet, bort készítsünk belőle.
Ma a fiatalemberről olvasunk, akinek élete gyümölcse zölden lehullott. Krisztus megragadja a lelkét; Ő látja az új magvát a lélekben és visszahelyezi őt újra a földre. Ez Krisztus, a Nagy Kertész. Ezt a termést gondozza az Ő szőlőleve számára. De nem számít, hogy a lélek gyümölcse korán vagy későn hullik-e le, Őt az élet folytatása érdekli, a magjaival együtt. Ő megőrzi és hordozza a magokat, és elülteti oda, ahová kerülniük kell.
Sokféle lélek-gyümölcsöt érlelhetünk meg egy élet alatt. Amikor megérnek, a gyümölcsöknek el kell válniuk a szőlőtőről, amin növekedtek, mert ezt a ciklust bevégezték. Mindennek eljön egyszer a vége, néha fájdalmasan. De lelkünk értékét, a beérett édes gyümölcsöt, felajánlhatjuk szüretre. Lelkünk legtisztább gondolataitól, legnemesebb érzéseinktől, odaadó akaratunktól édesedik lelkünk gyümölcse. Ezeket ajánlhatjuk fel a szőlőléhez. Ami lelkünkben életképes, ami magva a jövőnek, azt angyalaink a Kertész Mester vezetésével begyűjtik. Megőrzik azokat, hogy majdan elültetvén növekedjenek és fejlődjenek. Talán egy másik helyen és korban. Talán egy egészen új céllal. De bármennyire is nyilvánvaló az élet végessége, a magok nem vesznek el. Ezt tudván dolgozhatunk újra és újra megpróbálni, hogy megérleljük benső gyümölcsünket, hogy édesebbé neveljük, bármely szakaszban is találjuk magunkat.
Most tehát, az ősz minden rétegében mondhatjuk Rilkével:
Itt az idő,Uram. Nagy volt a nyár.
A napórákra árnyékod bocsássad, …
Parancsold: a gyümölcsök érjenek be,
adj még két délies napot nekik,
add, hogy beteljesedjék mindenik,
s a mézet gyűjtsd a dús szőlőszemekbe..[1]
Cynthia Hindes 2009
Fordította: Nagy Ágoston
[1] Rilke: Őszi nap, ismeretlen fordító fordítása