Gwendolyn Fischer prédikációja Ispánkon, 2009. szeptember 6-án
A siketnéma meggyógyítása
Márk 7, 31-37.
“Aztán ismét kimenvén Tírus és Sídon határaiból, a galileai tengerhez méne, a Tízváros határain át. És hozának néki egy nehezen szóló siketet, és kérik vala őt, hogy vesse reá kezét. Ő pedig, mikor kivette vala azt a sokaság közül egy magát, az újjait annak fülébe bocsátá, és köpvén illeté annak nyelvét, és föltekintvén az égre, fohászkodék, és monda néki: Effata, azaz: nyilatkozzál meg. És azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele megoldódék, és helyesen beszél vala. És megparancsolá nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelék. És szerfelett álmélkodnak vala, ezt mondván: Mindent jól cselekedett, a siketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké.”
Mi volt az, ami tulajdonképpen megszabadította bajától a siketnémát? Abból a fogságból, amit számára a nem hallás és a szóbeli közlés képtelensége jelentett?
Természetesen a füleinek kézzel történő érintése – amelybe Krisztus egész világot érinteni akarása áramlott – és természetesen nyelvének a Krisztus nyálával történő érintése, mely számunkra talán idegennek tűnik. A saját életszubsztanciájával való érintés ez, melyet saját testének képzőerői hatottak át, és amely folyékony közvetítőként együttmozdult minden egyes szavával, amikor beszélt!
A siketnéma tehát magától a krisztusi életszubsztanciától kapta az áldást.
De mi volt az, ami nemcsak megérintette a beteget, hanem meg is gyógyította? Úgy, ahogyan az más betegekkel és zavarodottakkal is történt?
A túláradó szeretet ereje, magának Krisztusnak a jelenléte, az ott lévő emberekre átáramló ereje! Hogy ez így történt, azt a gyógyításról szóló híradás szavai árulják el: „Felnézett az égre és szívének mélyéből fohászkodott” – és ezután következett csak a magasztos ige: „Effata! Nyilatkozzál meg!”
Ezek utalnak Krisztus legmélyebb emberi részvételére a történésben. Itt nincs semmiféle mágikus hatás, a saját szívéből, a saját testéből áradt a mély, isteni-emberi odafordulás a beteghez.
Ez az, ami nemcsak megnyitotta a siketnéma füleit, nemcsak megoldotta a nyelvét, hanem „igaz beszédre” is késztette. Krisztus jelenlétében azonban ez csak azt jelenthette, hogy a gyógyító szólt belőle is!
Kedves Közösség!
Minden alkalommal, amikor azt kérjük, hogy „teljék meg a szívem a Te életeddel, ó Krisztus…”, akkor megnyitjuk magunkat Krisztus gyógyító ereje, az Ő szeretetereje számára, hogy igazul halló füleink legyenek és igaz, szeretetteljes beszédünk; hogy Ő hasson gyógyítóan általunk. Ez a mondat, ez az ima egyáltalán nemcsak az emberszentelő szertartásra vonatkozik!
Igen, így legyen!
Fordította: Strassenreiter József