2019 októberében járt legutóbb nálunk Walther Giezendanner úr. 2020 novemberében a Budapesten tartandó regionális szinóduson adta volna át a területi vezetői felelősséget utódának, Stephan Meyer úrnak. Sajnos ez a szinódus nem kerülhetett megrendezésre, és a hiány itt él bennünk. Ennek gyógyítására és Giezendanner úr előadásának a mához is mélyen szóló üzenete miatt idézzük fel az ő budapesti előadásait az őskereszténységről.
Walther Giezendanner területi vezető előadásai az őskereszténységről
Ismét vendégünk volt területi vezetőnk, Walther Giezendanner /2019./ október 26-27-én a kápolnában. Ez alkalommal nem a Keresztény Közösség helyzete volt a téma, hanem a munkánkhoz mély alapot nyújtó tartalmat hozott, az őskereszténység nehezen megközelíthető témájáról beszélt a termet megtöltő sok érdeklődőnek.
Tiszta gondolatai, lényegre törő mondatai segítettek megérteni az őskereszténység lényegét és fő törekvését, lényemet mélységeiig megérintették e gondolatok, és felgyújtották a lelkemben a kereszténység iránti tüzet és elkötelezettséget. Megnyugtatóan is hatott, hogy belső indíttatásaimnak mély gyökere és létjogosultsága van. Ébresztő is volt, hogy nekem kell magamtól tennem a belső szubsztancia belső kiérleléséért. Újra felismertem az ima erejét. Mélyebben megismertem a kereszténység célját, másnap, ministrálva, egészen új módon hallgattam és új összefüggéseit fedeztem fel az időszaki imának (az episztolának) és a hármas keresztvetésnek. Forrást nyújtott belső lényem táplálásához.
Minek köszönhető mindez?
Giezendanner úr beszélt az őskereszténység születéséről, amely a pünkösdi eseményhez köthető. A pünkösdi esemény gyülekezetet alapított a tanítványok körében. Majd Pál apostol damaszkuszi úton történt apokaliptikus élménye és fordulata után a zsidó hagyományok körén túllépve a kereszténység világvallássá válását alapozta meg, tette lehetővé.
Az előadás felidézte, hogy az őskeresztények kultuszközösséget alkottak, a feltámadott Krisztus belső átélését tapasztalták meg a kultusz során. Összetartozásuk alapja ez a közös tapasztalat volt. Kultuszuk, kereszténységük a régi misztériumáramlat folytatása volt. Ezoterikus. Giezendanner úr elmondta, hogy a kezdeti évszázadok alatt az őskeresztényeket üldözték, életveszélyes volt az őskeresztények köréhez tartozni. Ezt és üldöztetésükben még a máglyahalált is vállalták, mert olyan erős tapasztalatuk volt a feltámadott Krisztusról. És az üldöztetések ellenére a kereszténység gyorsan terjedt Görögországban, Kis-Ázsiában, Észak-Afrikában, az egész Római Birodalomban. A görög kultúra segítségével jutottak a megértés, a megismerés és ezek megfogalmazásának fokozataira.
A kereszténységet 313-ban tette Konsztantinusz elfogadott vallássá, ekkor kezdődött a pogány hit maradványainak kiirtása, és az azt követő 70 évben az addig üldözött vallásból államvallás lett. Ekkor indult a más vallások elleni küzdelem. Sajnos ebben a drámai 70 évben kiirtották a kereszténységből mindazt, ami ezoterikus volt benne, mindazt, ami a régi misztériumáramlatból benne élt.
Az őskeresztény impulzus, a misztériumáramlat továbbéléséről Rudolf Steiner kutatásaiból tudhatunk, írásbeli nyomai sajnos nem maradtak fent. Sajnos a teológia ma nem ismeri el ezt. Az őskereszténység Krisztusra mint szellemi lényre tekintett.
Giezendanner úr beszélt a régi hitről és az új hitről. A régi hitben az emberek a régi, külső napot tisztelték és imádták. Az új hitben már nem ez a feladat, hanem a belső felkelő szellemi Nap tisztelete áll a középpontban, a feltámadott Krisztus. Krisztus a fejlődési fokozatokat végigjárva új, szellemi napként jelent meg. És ez az új szellemi napfelkelte hozta el az új teremtés lehetőségét az embereknek. Felgyújtotta az emberek lelkében az új hit erejét. A Logosz-erő megsűrűsödik a szívben, és meggyújtja a szív szellemlátó erejét.
Beszélt arról a csíráról, amit minden inkarnálódó emberben – legyen az bármilyen szemléletű, felekezetű – elültet a szellemi világ, és amely csírát ápolhatunk. Ennek a csírának az alapja akkor született meg, amikor Krisztus kereszthalálakor a vére a Földre hullott. Onnan eredeztethető. Onnan kezdve az ember e belső csíra szabad akaratából történő ápolásával maga is kapcsolódhat a feltámadott Krisztushoz és formálójává válhat saját sorsának és a világ sorsának.
A jó gnózis éltetésének első csúcspontja Alexandriában Clemens (Alexandriai Kelemen, a későbbi Szent Kelemen) és Origenész idejében történt. Ezoterikus szövegeket olvashatunk Szent Kelementől, amelyekben felfedezhető a párhuzam a Keresztény Közösség időszaki imáinak (episztoláinak) tartalmával.
Az őskereszténység tudását, megismerését, a jó gnózist a Pál apostol és Dionüsziosz Aeropagita által Athénban alapított gyülekezet vitte tovább a későbbi évszázadokban. Vezetőjük e nevet és a feladatot is folytatta, és továbbadta utódjának. Ők gondoskodtak arról, hogy a kereszténység ezoterikus áramlata, a misztériumáramlat tovább éljen a kereszténységben. Ezt az V. és VI. században írták le. Innen tudható a kilenc angyali hierarchia neve, és hogy mindegyiknek külön feladata van. Az akkor egy embernek vélt Dionüsziosz Aeropagita írását nagyon tisztelték, őt szentnek tartották. Később azonban hamis gnózisnak nevezték és elégették. A teológia a mai napig nem ismeri el jó gnózisnak.
A kereszténységre nagy csapást mért az, hogy elkezdtek kiirtani belőle mindent, ami a régi misztériumokból származott, ennek következményeit a mai napig nem heverte ki, fejlődésére az egyoldalúság lett a jellemző. Rudolf Steiner ezt olyan jelentősnek tekintette, hogy azt mondta, az V. és a VI. században Krisztus második keresztre feszítése történt. Többször beszélt az őskereszténység időszakáról, amelyet fontosnak tartott. Szellemi kutatásokat végzett, amelynek eredménye volt, hogy a megalapított Keresztény Közösségnek ő közvetítette a kultusz formáját. Ezzel a régi őskeresztényekhez nyúlt vissza, és az őskereszténységben is ápolt misztériumáramlatot igyekezett újra beleáramoltatni a kereszténységbe.
Kutatásainak kardinális eleme: kilenc angyali szint van, más-más feladattal rendelkeznek a hozzátartozó szellemi lények, de mi emberek is bekapcsolódunk az angyalok áldozati énekébe. Ennek tartalma és célja, hogy gyakoroljuk a szellemi szeretetet. Ezt tudták az őskeresztények.
Amikor a keresztről a vér a Földre hullott, akkor a szellemi szeretet csírája jelent meg a Földön. Krisztus előtt csak a lelki szeretet volt, de ezáltal egy új fogalom született, az „agapé”, a szellemi szeretet, ami szeretetvengédséget, agapé-ünnepet is jelent. Karácsonykor közel vagyunk az őskereszténység kultuszához, különösen, amikor a karácsonyi időszak harmadik szertartásától kezdve felhangzik az időszaki imában a hierarchiák neve.
Lejegyezte: Radics Helga
Kép: Ókeresztény szeretetvacsora (agape) ábrázolása
Szent Callixtus katakombájában (III. század)