Tematikus napok a hónap első szombatján
Az elmúlt három évben a hordozók képzésén évente háromszor találkoztunk azokkal, akik mélyebben érdeklődtek a gyülekezeti életünk iránt, illetve hordozói minőségben akartak kapcsolódni a munkánkhoz. Az emberszentelő szertartás átélése után beszélgettünk a megújított szentségekről, a ministrálásról, az antropozófiai embertanról, az evangéliumokkal való foglalkozásról, és beszámolókat hallottunk a résztvevőktől. Miután a jelentkezők elköteleződtek egy tanévre, becsuktuk a kapukat, hogy az adott körrel tudjunk dolgozni, a következő évben pedig megnyitottuk a lehetőséget a kapcsolódásra. Három év multán egy új forma igénye körvonalazódott, amit most “Tematikus napok” keretében viszünk tovább. Ez nem igényel éves elköteleződést, bármelyik alkalommal lehet kapcsolódni.
A tematikus napok első részében egy-egy kultuszhoz kapcsolódó téma megismerése és elmélyítése a célunk, például:
* a gyülekezet, a ministráns és a pap szerepe a szertartások méltó teljesítésében;
* a kultikus zene hogyan szolgál a szertartásban;
* a kultikus színek hatása az évkörben;
* a kultikus ruhák minősége és jelentése.
A második részben a világban zajló események megértéséhez szeretnénk kapaszkodókat nyújtani, szellemi és lelki iránymutatást adni a résztvevők által hozott kérdésekben.
A harmadik részben a gyülekezeti életünk különböző területeivel foglalkozunk, például:
* segítő szempontok az idősek, betegek, haldoklók és elhunytak kíséréséhez;
* impulzusok a gyermekekkel, fiatalokkal való munkához;
* gazdasági kérdések a gyülekezetünk életében.
Helyszín: a Nádor utcai kápolnánk (1051 Budapest, Nádor utca 34. ötös csengő)
Egy tematikus nap felépítése a szertartást követő három résszel:
* Érkezés 9:30-9:50
* 10:00 órakor emberszentelő szertartás (legalább egy ministráns szükséges)
* 11:15-12:30 A kultuszhoz kapcsolódó téma
* 12:30-14:00 batyus ebéd
* 14:00-15:15 A világunk eseményeiből fakadó kérdések
* 15:45-17:00 A gyülekezeti életünk
Mindegyik rész elején 15 perc művészeti tevékenységet tervezünk.
Az október 5-i napunk témája: Miért teljesítjük a szertartást? Kinek mit nyújt a kultusz a világban? Mit teremtünk ezáltal?
További időpontok a programismertetőben.