25
december
11:50 — 12:10
1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő
1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő
Loading Events
  • This event has passed.

Idén december 25.-én lesz 100 éve, hogy kezdetét vette a Karácsonyi Gyűlés Dornachban, melyen Rudolf Steiner újraalapította az Antropozófiai Társaságot. Ezen centenárium alkalmából a világ számos helyén megemlékezéssel, megemlékezés-sorozattal készülnek. Hazánkban is számos esemény zajlott ennek a jegyében már az év során. A december 25.-i ünnepséghez a következő felhívást tették közzé:

Mivel a december 25-i dátum valószínűleg nem teszi mindenki számára lehetővé, hogy részt vegyen a Nyitóeseményen, ezért arra buzdítunk benneteket, hogy ha térben távol is, de időben ugyanakkor tartsatok ünnepi találkozót ti is az ország bármely helyszínén kisebb-nagyobb közösségeitekben, és ha ez kedvező fogadtatásra talál köztetek, úgy építsétek fel hasonlóan a kétórányi találkozás menetét, mint tesszük azt majd a Rudolf Steiner Házban!

Így megtörténhet, hogy 2023. december 25-én 11 óra 50 perckor az ország sok pontján egyszerre hangzik majd fel az Alapkő Meditáció!

A Keresztény Közösségben is szeretnénk csatlakozni az utolsó programponthoz: az Alapkő Meditáció közös átéléséhez. Ez azt jelenti, hogy a 10 órakor kezdődő, harmadik ünnepi Emberszentelő Szertartás után aki szeretne, maradhat velünk a térben, ahol 11:50-kor elhangzik majd az Alapkő Meditáció.

Részletek

Date:
2023.12.25.
Time:
11:50 - 12:10

Következő események

30
április

Deutschsprachige Gespräche

17:30 — 19:00
1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő
Bővebben
01
május

Emberszen-telő szertartás németül

07:30 — 08:30
1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő
Bővebben
03
május

Tematikus nap a szentségek fordításának kérdéseiről

10:00 — 17:00
1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő
Bővebben