Open/Close Menu Élő beszélgetések az egyén és a világ nagy kérdéseiről, a párkapcsolat, vallás, hivatás, válság, gyász, lelki és szellemi utak tükrében.
  • Emberszentelő szertartás

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Érkezni lehet a kápolnába vasárnap 9.30 körül/után. 9.55-kor kikapcsoljuk a kapucsengőt és zárjuk az ajtót a zavartalanság érdekében, és a szertartás után, 11 órakor kapcsoljuk vissza. Az emberszentelő szertartás fiataloknak és felnőtteknek szól. 12 év feletti gyermekek is részt vehetnek, ha maguktól érdeklődnek iránta, és tudják, hogy az egy órányi tartam nekik hosszúnak tűnhet. A...

  • Hiszek egy Istenben

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

      Balogh Ádám vetítettképes beszámolót tart nálunk a Niceai zsinat 1700 éves évfordulója alkalmából szervezett isztambuli zarándokútról. "Az út során meglátogattuk az egykori Konstantinápoly nevezetes keresztény emlékeit, többek között az Isteni Bölcsesség bazilikáját, a Hagia Sophiát, a Szent Piroska bizánci császárné (Szent László lánya) által alapított Pantokrator kolostort, stb.. Az út különlegessége a Niceába tett...

  • Nincs gyülekezeti szertartás

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    A papok szolgálati úton lesznek, ezért ezen a napon elmarad a gyülekezeti szertartás.

  • Emberszentelő szertartás

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Érkezni lehet a kápolnába vasárnap 9.30 körül/után. 9.55-kor kikapcsoljuk a kapucsengőt és zárjuk az ajtót a zavartalanság érdekében, és a szertartás után, 11 órakor kapcsoljuk vissza. Az emberszentelő szertartás fiataloknak és felnőtteknek szól. 12 év feletti gyermekek is részt vehetnek, ha maguktól érdeklődnek iránta, és tudják, hogy az egy órányi tartam nekik hosszúnak tűnhet. A...

  • Evangéliumkör Debrecenben

    Debrecen, Kút utca 19.

    Az Evangélium és életünk összefüggéseiről beszélgetünk. (Hazánkban kilenc helyen működik evangéliumkör A Keresztény Közösség szellemiségében: Ispánkon az Őrségben, Szombathelyen, Nemesvámoson, Budapesten, Gödöllőn, Debrecenben, Kecskeméten, Pécsett és Békéscsabán.) A debreceni evangéliumi kör találkozóiról érdeklődni lehet Balogh Jázminnál: +36 70 211 2547, baloghjazmin71@gmail.com

  • Evangéliumkör Budapesten

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Ebben a tanévben a budapesti evangéliumkör találkozóin az Apostolok cselekedeteivel, majd Pál apostol leveleivel foglalkozunk az alábbi és hasonló kérdések mentén: Hogyan kapcsolódnak az olvasottak mindennapi életünkhöz? Hogyan ismerjük fel azokat az egyéni és közösségi motívumokat, amelyek ma is éppen olyan időszerűek, mint 2000 évvel ezelőtt? Hogyan erősödhetünk és erősíthetjük meg egymást a ránk váró...

  • Emberszentelő szertartás

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Érkezni lehet a kápolnába 7 óra után. 7.25-kor kikapcsoljuk a kapucsengőt és zárjuk az ajtót a zavartalanság érdekében, és a szertartást követően 8.20 után kapcsoljuk vissza. Az emberszentelő szertartás fiataloknak és felnőtteknek szól. 12 év feletti gyermekeknek is részt vehetnek, ha maguktól érdeklődnek iránta, és tudják, hogy az egyórányi tartam nekik hosszúnak tűnhet. A kommunióban...

  • Szombathelyi evangéliumkör

    Az Evangélium és életünk összefüggéseiről beszélgetünk. (Hazánkban kilenc helyen működik evangéliumkör a Keresztény Közösség szellemiségében: Ispánkon az Őrségben, Szombathelyen, Nemesvámoson, Budapesten, Gödöllőn, Debrecenben, Kecskeméten, Pécsett és Békéscsabán.) Érdeklődni lehet (kezdési időpontról is) Novák Zsuzsánál: 0670-283-0451  

  • Sorsunk alakítása

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    A sorsalakítás törvényszerűségeinek megismerésével foglalkozunk Rudolf Steiner „Sorsunk alakítása alvásban és ébrenlétben” előadássorozata mentén a lent megadott időkben. Előadó: Strassenreiter József, aki az előadás utáni beszélgetéseket Silye Imrével együtt kíséri. 17.00–17.25 között lehet érkezni, 17.30-kor zárjuk az ajtót. A később érkezők csatlakozhatnak a szünetben 18.30 és 18.50 között. Kezdés: 17.30 órakor. Egy órányi előadás és...

© 2019 A Keresztény Közösség Egyház