Open/Close Menu Élő beszélgetések az egyén és a világ nagy kérdéseiről, a párkapcsolat, vallás, hivatás, válság, gyász, lelki és szellemi utak tükrében.
  • Szertartás iskolás gyermekeknek Nemesvámoson

    Fehérlófia Waldorf Iskola euritmia terem, 8248 Nemesvámos, Huszárok útja 13. Fehérlófia Waldorf Iskola, Euritmiaterem, Nemesvámos, Veszprém megye

    A felnőtteknek szóló szertartás után a gyermekszertartás is lesz, így 11.15-től a 7-14 éves korosztályú diákokat várjuk (a szertartáson felnőttek is részt vehetnek). A felnőtt szertartás alatt, 9.45-től gyermekfelügyeletet biztosítunk a Kossuth utcai alsós épületben: Győre Virág osztálytanító vigyáz majd a résztvevő gyermekekre, onnan sétálnak majd fel együtt 11.15-re az euritmia terembe. Az iskoláskorúaknak szóló szertartáson,...

  • Emberszentelő szertartás

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Érkezni lehet a kápolnába vasárnap 9.30 körül/után. 9.55-kor kikapcsoljuk a kapucsengőt és zárjuk az ajtót a zavartalanság érdekében, és a szertartás után, 11 órakor kapcsoljuk vissza. Az emberszentelő szertartás fiataloknak és felnőtteknek szól. 12 év feletti gyermekek is részt vehetnek, ha maguktól érdeklődnek iránta, és tudják, hogy az egyórányi tartam nekik hosszúnak tűnhet. A kommunióban...

  • Ha megteszed az első lépést, megmozdul körülötted a világ!

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    A vasárnapi emberszentelő szertartás után egy izgalmas beszélgetésre várunk mindenkit 11:20 órától: Ha megteszed az első lépést, megmozdul körülötted a világ! Fehér Anita és Tóth Klára beszámolói a papi szemináriumra vezető útjukról november 23-án, vasárnap 11.20-13.30-ig.

  • Evangéliumkör Budapesten

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Ebben a tanévben a budapesti evangéliumkör találkozóin az Apostolok cselekedeteivel, majd Pál apostol leveleivel foglalkozunk az alábbi és hasonló kérdések mentén: Hogyan kapcsolódnak az olvasottak mindennapi életünkhöz? Hogyan ismerjük fel azokat az egyéni és közösségi motívumokat, amelyek ma is éppen olyan időszerűek, mint 2000 évvel ezelőtt? Hogyan erősödhetünk és erősíthetjük meg egymást a ránk váró...

  • Emberszentelő szertartás

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Érkezni lehet a kápolnába 7 óra után. 7.25-kor kikapcsoljuk a kapucsengőt és zárjuk az ajtót a zavartalanság érdekében, és a szertartást követően 8.20 után kapcsoljuk vissza. Az emberszentelő szertartás fiataloknak és felnőtteknek szól. 12 év feletti gyermekeknek is részt vehetnek, ha maguktól érdeklődnek iránta, és tudják, hogy az egyórányi tartam nekik hosszúnak tűnhet. A kommunióban...

  • Evangéliumkör Kecskeméten

    Eyva Ház, Kecskemét, Hoffmann János utca 10.

    Az Evangélium és életünk összefüggéseiről beszélgetünk. (Hazánkban nyolc helyen működik evangéliumkör A Keresztény Közösség szellemiségében: Ispánkon az Őrségben, Szombathelyen, Nemesvámoson, Budapesten, Gödöllőn, Debrecenben, Kecskeméten és Pécsett.) A kecskeméti evangéliumi kör kapcsán Horváth Marcsit keressétek: +36 20 322 1083

  • Sorsunk alakítása

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    A sorsalakítás törvényszerűségeinek megismerésével foglalkozunk Rudolf Steiner „Sorsunk alakítása alvásban és ébrenlétben” előadássorozata mentén a lent megadott időkben. Előadó: Strassenreiter József, aki az előadás utáni beszélgetéseket Silye Imrével együtt kíséri. 17.00–17.25 között lehet érkezni, 17.30-kor zárjuk az ajtót. A később érkezők csatlakozhatnak a szünetben 18.30 és 18.50 között. Kezdés: 2025. október 31-én 17.30 órakor. Egy...

  • Családos nap – Iskolás gyermekek szertartása

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Nem csak családokat várunk! Érkezés 9.45 körül. Énekelünk, az Evangéliumhoz kapcsolódó történetet hallunk. Felkészítjük az iskolás gyermekeket a szertartásra. Az iskolás gyermekek szertartáson vehetnek részt a szülők és kisebb gyermekek jelenlétében. A szertartás után kézműves tevékenységek lesznek, majd batyus ebédre várunk mindenkit szeretettel. Méhes H. Adrienn meghívója: "Idei utolsó családos napunkat Advent első vasárnapja előtti...

  • Emberszentelő szertartás – Advent kezdete

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Érkezni lehet a kápolnába vasárnap 9.30 körül/után. 9.55-kor kikapcsoljuk a kapucsengőt és zárjuk az ajtót a zavartalanság érdekében, és a szertartás után, 11 órakor kapcsoljuk vissza. Az emberszentelő szertartás fiataloknak és felnőtteknek szól. 12 év feletti gyermekek is részt vehetnek, ha maguktól érdeklődnek iránta, és tudják, hogy az egyórányi tartam nekik hosszúnak tűnhet. A kommunióban...

  • A tagság ünnepe és kápolnánk új helyének keresése

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Fontos állomás lesz ez a közösségünk életében. Számítunk a részvételre délután is. Részletes programot email hírlevélben küldtünk.

© 2019 A Keresztény Közösség Egyház