Open/Close Menu Élő beszélgetések az egyén és a világ nagy kérdéseiről, a párkapcsolat, vallás, hivatás, válság, gyász, lelki és szellemi utak tükrében.
  • Emberszentelő szertartás

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Érkezni lehet a kápolnába vasárnap 9.30 körül/után. 9.55-kor kikapcsoljuk a kapucsengőt és zárjuk az ajtót a zavartalanság érdekében, és a szertartás után, 11 órakor kapcsoljuk vissza. Az emberszentelő szertartás fiataloknak és felnőtteknek szól. 12 év feletti gyermekek is részt vehetnek, ha maguktól érdeklődnek iránta, és tudják, hogy az egyórányi tartam nekik hosszúnak tűnhet. A kommunióban...

  • Ravatalozó/temető tervezés találkozó

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Az elmúlt évek tapasztalatai fokozott erővel mutatják, hogy nagy szükség van egy olyan ravatalozó tér (és lehetőség szerint temető) kialakítására, amely a Keresztény Közösség szellemiségében működve méltó módon tudja szolgálni a halál utáni létbe lépő emberek és hozzátartozóik sokrétű igényeit. Néhány társunk a közösségből már évek óta hordozza ennek az impulzusnak a csíráját. Őket személyesen...

  • Fiatal felnőttek beszélgetése

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    A résztvevők aktuális életkérdéseiről beszélgetünk Silye Imre segítségével. Új érdeklődők is csatlakozhatnak. Korhatár nincs, a résztvevők többsége 21-35 év közötti. Érkezni 17.30-tól lehet. Hozzájárulásként a beszélgetés után egy adományt kérünk egyéni lehetőség szerint, a kihelyezett adománygyűjtő kosárba. Ha tudtok, esetleg hozhattok egy kis gyümölcsöt, rágcsálnivalót vagy sütit a közösbe, amit a beszélgetés előtt/után/szünetében tudunk eszegetni....

  • Evangéliumkör Gödöllőn

    Az Evangélium és életünk összefüggéseiről beszélgetünk. (Hazánkban nyolc helyen működik evangéliumkör a Keresztény Közösség szellemiségében: Ispánkon az Őrségben, Szombathelyen, Nemesvámoson, Budapesten, Győrben, Gödöllőn, Debrecenben és Pécsett.) A gödöllői evangéliumi kör Gödöllőn vagy Szadán találkozik. Érdeklődni lehet Zöld Editnél: 0670-948-1344.

  • Emberszentelő szertartás

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Érkezni lehet a kápolnába 7 óra után. 7.25-kor kikapcsoljuk a kapucsengőt és zárjuk az ajtót a zavartalanság érdekében, és a szertartást követően 8.20 után kapcsoljuk vissza. Az emberszentelő szertartás fiataloknak és felnőtteknek szól. 12 év feletti gyermekeknek is részt vehetnek, ha maguktól érdeklődnek iránta, és tudják, hogy az egyórányi tartam nekik hosszúnak tűnhet. A kommunióban...

  • Családos nap – iskolás gyermekek szertartása

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Nem csak családokat várunk! Érkezés 9.45 körül. Énekelünk, az evnagéliumhoz kapcsolódó történetet hallunk. Felkészítjük az iskolás gyermekeket a szertartásra. Az iskolás gyermekek szertartáson vehetnek részt a szülők és kisebb gyermekek jelenlétében. A szertartás után kézműves tevékenységek lesznek, majd batyus ebédre várunk mindenkit szeretettel.

  • Ünnepi emberszentelő szertartás – Advent kezdete

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Érkezni lehet a kápolnába vasárnap 9.30 körül/után. 9.55-kor kikapcsoljuk a kapucsengőt és zárjuk az ajtót a zavartalanság érdekében, és a szertartás után, 11 órakor kapcsoljuk vissza. Az emberszentelő szertartás fiataloknak és felnőtteknek szól. 12 év feletti gyermekek is részt vehetnek, ha maguktól érdeklődnek iránta, és tudják, hogy az egyórányi tartam nekik hosszúnak tűnhet. A kommunióban...

  • A taggá válás ünnepe

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Érdeklődőket is szeretettel várunk.

  • Emberszentelő szertartás németül

    1051 Budapest, Nádor utca 34. I. em. 1. ötös kapucsengő

    Érkezni lehet a kápolnába 7 óra után. 7.25-kor kikapcsoljuk a kapucsengőt és zárjuk az ajtót a zavartalanság érdekében, és a szertartást követően 8.20 után kapcsoljuk vissza. Az emberszentelő szertartás fiataloknak és felnőtteknek szól. 12 év feletti gyermekeknek is részt vehetnek, ha maguktól érdeklődnek iránta, és tudják, hogy az egyórányi tartam nekik hosszúnak tűnhet. A kommunióban...

  • Evangéliumkör Nemesvámoson

    Fehérlófia Waldorf Iskola euritmia terem, 8248 Nemesvámos, Huszárok útja 13. Fehérlófia Waldorf Iskola, Euritmiaterem, Nemesvámos, Veszprém megye

    Az Evangélium és életünk összefüggéseiről beszélgetünk. (Hazánkban nyolc helyen működik evangéliumkör a Keresztény Közösség szellemiségében: Ispánkon az Őrségben, Szombathelyen, Nemesvámoson, Budapesten, Győrben, Gödöllőn, Debrecenben és Pécsett.) Nemesvámoson a Fehérlófia Waldorf Iskola euritmiatermében (8248 Nemesvámos, Huszárok útja 13.) találkozunk. Érdeklődni lehet: Kocsis-Kőszegvári Erika erika.koszegvari@feherlofiawaldorf.hu 06702146618

© 2019 A Keresztény Közösség Egyház