December 11-én lesz pontosan tíz éve, hogy gyülekezetünk alapítását éltük át a Nádor utcai kápolnánkban. Ez alkalomból szeretettel hívunk-várunk mindenkit a december 12-i szertartásainkra és az utánuk következő ünnepre, melyet 12.00 és 13.30 óra között tartunk.
Az évforduló alkalmából először is egy örömteli hírt szeretnénk megosztani Veletek. Vasárnap új oltárral ünnepelhetjük az emberszentelő szertartást! Stefan Kagermeier gráci asztalosmester és művész vezetésével két évvel ezelőtt indult egy közös tervezési folyamat goetheanisztikus szemlélettel. Ennek eredményeként született meg nemrég az új oltárunk formája, melyet ő és Termeczky Alfréd valósított meg az anyagban.
A 10 órakor kezdődő ünnepi emberszentelő szertartás után 11.20-tól az iskolás gyermekeknek tartunk szertartást. (A felnőttek szertartása idejére akkor tudunk foglalkozást biztosítani, ha kapunk erre felajánlást, Annának jelezve ezt. Akik segíteni szoktak nekünk ebben, most nem tudják vállalni). Érkezés 9.30-9.45 vagy 11.00 és 11.15 között. Aki a szertartásokon nem, csak az ünnepségen vesz részt, az a 11.40 körül történő ajtónyitás után érkezhet (az ötös kapucsengővel jelezve). A gyermekek szertartását követően rövid falatozásra, együttlétre nyílik lehetőség. Kérjük, hogy aki tud, apró finomságokkal járuljon hozzá.
Az ünnepségünk 12 órakor kezdődik. Visszatekintve felidézzük az alapítás körüli években történteket. Majd pillantásunkat a jövő felé irányítva, beszámolunk a jövőtervezési folyamatunkban érlelődött kezdeményezésekről. Végül beszélünk a Keresztény Közösség lényjellegéről és a világban hordozott jelentőségéről. Közös ének keretezi az ünnepet, melyet 13.30 körül fejezünk be.
Alapításunk évfordulójáról a következő családos napon és a fiatalok napján is megemlékezünk január végén.
Szeretettel várunk mindenkit az ünnepre!