Írások
Hogyan találom meg Krisztust?
Rudolf Steiner „Wie finde ich den Christus?” című, Zürichben 1918. október 16-án tartott előadás fordítása.
Megjelent: GA 182, az 1996-os kiadásban a 161-189. oldalakon.
A nagyböjt helyett a négyhetes passióidőszak a jövő ünnepköre
(Emil Bock: Az év ünnepeinek köre című könyve alapján)
Rudolf Frieling: Az Eucharisztia metamorfózisa
A golgotai-esemény előestéjén, nagycsütörtökön Krisztus az utolsó vacsorát ülte meg tanítványaival. Adta a kenyeret és a bort, és vele a „testét” és a „vérét”, s rájuk hagyta, hogy ezt cselekedjék az Ő emlékezetére. Ebből az utolsó vacsorából fejlődött ki az Eucharisztia [oltáriszentség, illetve úrvacsora], a mise szertartása. A Keresztény Közösség ezt most már új formájában ünnepli, ez azonban továbbra is a négy fő részt - mint Felolvasás [szentírásolvasás, igehirdetés], Felajánlás, Átlényegülés [átváltoz(tat)ás], Eggyéválás [kommunió, misztikus unió, szentáldozás] - tartalmazza.
Emil Bock: A három év
Emil Bock, a Keresztény Közösség egyik alapítója, majd későbbi vezetője ebben a gyönyörű könyvben foglalta össze mindazt, amit Krisztusnak a Jordán-keresztelőtől a mennybemenetelig a földön töltött életéről kikutatott, megismert. Elmélyíti az Evangéliumról szerzett megismerésünket.
János időszak
A nyári napforduló ünnepét keresztény értelemben már nagyon korán Keresztelő Szent Jánossal hozták kapcsolatba, és az ő nevével hívták János időszaknak. De ami az évkörnek egyedülálló pillanatában szól a lélekhez, azt csak nagyon kezdetlegesen értették meg, és még mindig kizárólag ennek az időszaknak természeti történéseire, csodáira gondolnak ezzel az ünneppel kapcsolatban. És nem elegendő ez benyomásként?
Az új hitvallás
A könyv az Urachhaus kiadó gondozásában jelent meg 1963-ban
Rudolf Steiner: Az ima
„Mi a misztika?” című előadásomban a misztikus elmélyülésnek arról a módjáról beszéltem, amely a középkorban Eckhart mestertől kezdve Angelus Silesiusig általános volt. Lényege az, hogy a misztikus, a külvilág minden élményétől függetlenítve magát megkísérelt behatolni lelke mélyébe addig az élményig, hogy kioltva mindent, amit a mindennapi események hívtak benne életre, lelke úgyszólván önmagába vonult vissza, és mégis megmaradt benne egy önálló világ. Ez a világ mindig jelen van, csak elnyomják fényükkel az erőteljesen ránk ható külső élmények.
