Személyes beszámoló a nyári közösségi táborról (2013)

Vártam a nyári családi tábort. Szertartások. Szabad beszélgetések a közösség tagjaival. Tematikus beszélgetések Imrével - csupa örömteli tevékenység! Ezen kívül boldogan fogadok minden olyan lehetőséget, ahol emberekkel lehetek együtt, ott vannak a gyerekeim (vagy egy részük), de mégsem kizárólag róluk szól a napom.

Csak a kiskamasszal és a két kicsivel jelentkeztem, Theo (a férjem) a hétvégére tervezett utánunk jönni. Örültem is, hogy a nagyfiaink máshova utaztak, mert nem tudtam, mennyire élveznék, és értelemszerűen a kamaszok nyavalygása a fenti pozitívumokat erősen tompította volna.
A Nemesvámosi Waldorf iskola egy álomszép hely, mesebeli kerttel. Bőven termő gyümölcsfák, játszótér, kerti tűzrakóhely, fákkal körülvett sportpálya. Ja, és szinte minden utcát Kossuth Lajos utcának hívnak. Az iskola utcáját a szemben lévő gólyafészekről lehetett beazonosítani.
A hét első felében velünk volt Daniel és lánya, Clara, a bécsi gyülekezetből. Danielt az összes gyerek úgy egy perc alatt zárta a szívébe, és persze a felnőttek is aztán. Clara életteli, mégis nagyon finom lénye nem kevésbé volt népszerű. A reggeli ébredés nem is volt olyan kellemes Clara hegedűszója nélkül, miután elmentek!
Miről szóltak a napjaink? Volt reggeli Bothmer gimnasztika, a délelőtti foglalkozások keretén belül beszélgetés/témafeldolgozás, szabad mozgás. Ez idő alatt a gyerekeknek külön programjuk volt: nemezeltek, kézműves alkotásokat készítettek. Közben el kellett készülnie az ebédnek, amihez mindenki hozzájárult kisebb-nagyobb (illetve néhányan nagyon nagy) mértékben. Délután aztán a felnőttek is táplálhatták a szívet a művészeteken keresztül: kártolhattak, fonhattak, gyöngyékszert készíthettek, babácskát varrhattak. Az ezt követő családi Bothmer a többség szerint a nap fénypontja, így igyekeztem erőt venni magamon és nem ellógni a futkosós, labdázós programot, bár egyik tevékenységet sem keresném önszántamból. De tényleg be kell vallanom, hogy a hangulat ezekben az órákban hágott a tetőfokára, és ez az öröm mindenkire át tudott ragadni. A vacsora és az esti mese után tartották a szervezők a nap megbeszélését, ezeken csak részben tudtam ott lenni, a gyerekek fektetése miatt. A kultikus zárást követően általában én is lefeküdtem.
A hét közepén megérkezett Dan Judith, aki a férjem szerint egy követ is rá tud bírni az éneklésre. Nagyon, nagyon sokat énekeltünk, és vele a komoly tanulás is "öröméneklés" volt, mindenki reméli, hogy jövőre is sikerül elcsábítani, mert nagy tervek születtek, hogy milyen dalokat kellene írni és megtanulni a gyülekezettel.
Az egynapos kirándulás célállomása a Hegyestű lett, szerencsére a legkisebbeknek sem okozott gondot a megmászása. Utána indultunk csobbanni a tóba, de lehetett volna picit melegebb, vagy a szél enyhébb, mert így a felnőttek kevesebbet fürödtek.
Tábortűz az utolsó este. Emberszentelő szertartás vasárnap. Ezekről nem lehet írni, csak megélni lehet őket.
Konklúzió: a belégzés és kilégzés, a kötöttség és lazaság, a koncentráció és a pihenés harmóniája, a test, lélek és szellem megmozgatása. A gyerekeim szomorúan indultak haza, nehéz volt elválni az új barátoktól.
Hogy jó volt-e a tábor? A sztorikat itthon elmesélve a 17 évesnek, az duzzogva mondta, hogy biztos jövőre is egybeesik majd a versenytánc-táborával és nem fog tudni jönni, pedig akarna. Azt hiszem, abszolút árulkodó, ha egy nagykamasz az anyjával/szüleivel és a kistesókkal el akar menni egy vallási tematikájú családi táborba...

Huffman Szilvi